Hasznos fürdőszoba tippek, ötletek – vidáman tálalva;)
Dobjuk ki ezt régi, lejárt lemezt és gipszkartonnal vagy wedi-lemezzel készítsük el az új falat. Az a lényeg, hogy minden esetben könnyen “bontható” legyen, vagyis néhány csavarral le lehessen venni probléma esetén. Amennyiben a vízóra is itt található, érdemes egy szerelőablakot építeni a falba, amin át könnyen leolvasható az óra. A gipszkarton ezután könnyen festhető bármilyen kívánt színre.
Ez hasonló a fenti verzióhoz, csak gipszkarton helyett lambériából készül. Ez egy kicsivel drágább megoldás, mint a gipszkarton, és ízlés kérdése, hogy kinek melyik tetszik. Itt is ügyeljünk a bonthatóságra.
Ebben az esetben a lemez a helyén marad, viszont eltakarjuk egy kis mélységű, flakonok és tisztítószerek tárolására is alkalmas szekrénykével és újságtartó polccal. Ebben az esetben is figyelnünk kell rá, hogy ezek szükség esetén levehetőek maradjanak.
Szekrény helyett választhatjuk a csak polcos megoldást is, például rattan kosarakkal kiegészítve – ami egységes megjelenést, teljes takarást és tárolóhelyet is biztosít egyszerre. Mindkét esetben arra figyeljünk, hogy a polcok ne legyenek túl mélyek, hiszen ez esetben az amúgy is szűk helyen könnyen beüthetjük a fejünket..
További panel fürdőszoba tippek itt!
Mielőtt kérdeznél: A kérdésekre általában 1 héten belül válaszolunk, köszönjük türelmed. (ha most először írsz ide, akkor a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor válaszolunk rá.)
A reklámtartalmú hozzászólásokat automatikusan töröljük. Amennyiben reklámozni szeretnéd magad, céged vagy terméked, a Mesterkereső vagy Üzletkereső oldalon a helyed!)
Akkor feltétlenül kukkants be ingyenes ÖTLET-ládámba:
Hová küldhetem? Miután megadtad a neved és e-mail címed, azonnal megkapod az ajándékok letöltéséhez szükséges linket e-mailben.
Adataid titkosan kezelem, soha senkinek nem adom ki. A hírlevelekről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.
Kati
június 20th, 2009 at 08:19
Tetszik a szekrényes megoldás,mert panelban a hely sohasem elég.A mi wc-nkben sikerült azzal súlyosbítaniuk a helyzetet,hogy a vízórákat kivezették kb. 30cm-rel a lemezfal elé,de arra gondoltam,hogy azt is el lehetne rejteni gipszkarton mögé.Már csak azt kellene kitalálni, hogy hogyan olvassák le a vízórát.
Boldog Szilvi
július 2nd, 2009 at 10:41
Szia Kati!
Semmi gond, ilyen esetben nyitható szerelőablakot kell beszerelnetek, így a gipszkarton eltávolítása nélkül könnyen le tudjátok olvasni majd a vízórákat.
Üdv,
Szilvi
keoma
július 3rd, 2009 at 21:26
Sziasztok, szia Szilvi !
Fuga szinű szilóval fugázom, majd száradás után átvágom így nyomtalanul kiszedhető, visszahelyezhető Ráadásul, az egész wedi csempével együtt könnyedén, egy mozdulattal kiszedhető. Így bármikor, ha szükség van szervizelésre a csöveknél, nem kell véső-kalapács. Az egész nincs több 12-15 kilónál és alig 15 másodperc alatt hozzáfér mindenhez a vizes szaki.
Személy szerint a wc mögötti részt, wedi lemezzel szoktam kiváltani. A vízóra helyét csempemágnessel helyettesítem. Bármikor kiszedhető és leolvasható.
Boldog Szilvi
július 7th, 2009 at 23:50
Szia!
Köszi a megerősítést és a részletes leírást a többiek nevében is:)