Hasznos fürdőszoba tippek, ötletek – vidáman tálalva;)
Sokan szeretnék, ha a fürdőszoba burkolata, padlólapja tökéletesen csúszásmentes lenne, vagy azért mert kisgyerek van a háznál, vagy éppen ellenkezőleg, idősebbek is használják a fürdőszobát. Mivel az üzletekben sokféle padlólapból létezik “csúszásmentes” változat, felmerülhet bennünk, hogy bár kicsit drágább, mint a sima, ennek ellenére, a biztonság kedvéért, ezt tegyük leendő fürdőszobánkba.
Sajnos azt tapasztalatom, hogy a legtöbben – igen gyakran még a fürdőszoba szalonokban dolgozók- sem tudják, hogy ezek a lapok elsősorban kültérre, például medence köré lettek tervezve és semmiképpen nem a fürdőszobába. Hacsak nem szeretnéd a hátralévő életedet eme praktikus, ám nem igazán a fürdőszobába való padlólap takarításával tölteni.
Egyik kedves ismerősöm a megmondhatója, hogy az egyik legnevesebb fürdőszoba szalonban jó szívvel ajánlották neki ezt a lapot, és gondoskodó, 2 gyerekes anya lévén úgy gondolta, hogy legfontosabb szempont a biztonság. Azonban ezen a lapon nem kényelmes mezítláb sétálgatni (márpedig én kimondottan szeretek), és a padlót is szívesebben mosom fel 2 perc alatt, semmint súrolókefével, fogkefével egy egész vasárnap délután.
A fürdőszobai padlókat eleve vizes használatra tervezték, azonban ha nagyon fontos a biztonság, inkább válassz kicsit rusztikusabb lapot egy fényes burkolat helyett a fürdőszobádba, vagy sokféle csúszásmentesítő szer közül választhatsz a boltokban. A csúszásmentes burkolatot pedig hagyd meg a fedetlen kültéri teraszokra vagy a medencéd köré!
Mielőtt kérdeznél: A kérdésekre általában 1 héten belül válaszolunk, köszönjük türelmed. (ha most először írsz ide, akkor a hozzászólásod nem jelenik meg azonnal, hanem csak akkor, amikor válaszolunk rá.)
A reklámtartalmú hozzászólásokat automatikusan töröljük. Amennyiben reklámozni szeretnéd magad, céged vagy terméked, a Mesterkereső vagy Üzletkereső oldalon a helyed!)
Akkor feltétlenül kukkants be ingyenes ÖTLET-ládámba:
Hová küldhetem? Miután megadtad a neved és e-mail címed, azonnal megkapod az ajándékok letöltéséhez szükséges linket e-mailben.
Adataid titkosan kezelem, soha senkinek nem adom ki. A hírlevelekről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.
Kinga
július 22nd, 2009 at 17:51
Tényleg jól gondoljátok meg!