Hasznos fürdőszoba tippek, ötletek - vidáman tálalva;)
Valami szuper dolog van kialakulóban a hozzászólók között, hiszen egyre gyakrabban fordul elő, hogy eddig ismeretlen és egymástól többszáz kilométerre lakó emberek egymásnak is segítenek:) Így volt ez Zoltán esetében, aki csigás alakú, épített zuhanykabint keresett. Zsuzsa pedig Nyíregyházán látott ilyet, lefotózta és elküldte rajtam keresztül Zoltánnak, aki nagyon örült a képeknek. Nála pedig már [...]
A nevem Blonde. Jane Blonde.
Küldetésem: álruhában járom a fürdőszoba szalonokat és a legjobban sikerült fürdőszoba boxokat összegyűjtöm és bemutatom Neked.
Előfordul, hogy az ember álmosan ébred. Ilyenkor nálam a legjobb módja az ébresztésnek kávé helyett (egytől úgysem ébrednék fel…) egy pohár frissen facsart narancs-dzsúz /apropó, tudja valaki hogyan kell ezt magyarul “helyesírni”:)
Már önmagában az a sűrű, [...]
Van egy régi jó barátom, Gyuri. Nemrég vett egy jó kis lakást, és sikeres és jóképű agglegényként (vezető egy multinál) egy igazi, férfias hangulatú fürdőszobát szeretne.
Fontos, hogy megfeleljen a nemzetközi trendeknek, mivel vendégei előtt semmiképpen sem szeretne ódivatúnak látszani (megsúgom, szerintem, ha akarna se tudna…). Még csak most kezdett el gondolkodni, hogy milyen is az [...]
Érdekelnek a legújabb trendek, fürdőszobai újdonságok? Akkor jó helyen jársz, új sorozatunk során megismerheted a legizgalmasabb 2009-es tavaszi-nyári fürdőszobai termékeket.
Mai téma: “Aranyszem” mozaikcsempe avagy Ceramiche Brennero Goldeneye
3 jó okom is van rá, hogy a 2009-es olasz tavaszi-nyári fürdőszoba trendek közül elsőként az Aranyszemet mutassam meg.
Nagyon szeretem a mozaikcsempéket, különösen azokat, ahol nem egyszínűek a kis [...]
Gyakran kérdezik tőlem, hogy mit gondolok, milyen a trendi fürdőszoba burkolat mostanában? Mivel ezt általában olyan emberek kérdezik tőlem, akiket alapvetően nem a legmenőbb kiállítási design őrületek izgatnak, hanem éppen fürdőszoba felújítás előtt állnak és gyakorlati dolgokra kíváncsiak, ezért összeszedtem a szerintem manapság 3 legdivatosabb, legmenőbb fürdőszoba trendet.
Közkedvelt rovatunkban neves lakberendezők fürdőszoba mesterműveiből csemegézünk és megnézzük, hogy csinálják a profik:-)
Mai témánk: Játékos mozaik burkolat
Lakberendező neve: Cédulás Erika
Fürdőszoba Titkok ajánló:
Nagyon szeretjük a

Közkedvelt rovatunkban neves lakberendezők fürdőszoba mesterműveiből csemegézünk és megnézzük, hogy csinálják a profik:-)
Mai témánk: Kis helyen barátságos atmoszféra
Lakberendező neve: Molnár Eszter
Fürdőszoba
Na jó, bevallom, született csempemániás vagyok… Szabadidőmben katalógusokat olvasgatok és a legszebb képeket most versenyre bocsátom. Indul a nagy Fürdőszoba Csempe Csata!
Hogy mi ez az egész? Erról bővebben itt olvashatsz.
Mai versenyzőnk: a spanyol Zirconio gyár Atlantis termékcsaládja
Akkor feltétlenül kukkants be ingyenes ÖTLET-ládámba:
Hová küldhetem? Miután megadtad a neved és e-mail címed, azonnal megkapod az ajándékok letöltéséhez szükséges linket e-mailben.
Adataid titkosan kezelem, soha senkinek nem adom ki. A hírlevelekről bármikor egy kattintással leiratkozhatsz.